Tiszafüred

Ide írhatsz...

Nehéz gondokkal teli évek jöttek, ezért a szüleim úgy döntöttek, hogy menjek vidékre Tiszafüredre apám nővéréhez és ott folytassam az egyetemi tanulmányaimat. Úgy érzem, hogy ez volt a legszebb évek az életemben. Sovány kisfiú voltam, állandóan beteg volt a torkom a mandulám ezért jó lesz nekem a vidéki élet. A jó levegő, jó kaja, pia (kecsketej-tehén tej)és sok gyümölcs a kertből. 

Abban az időben nagy falu volt Tiszafüred, igazi alföldi kisváros. Reggel hatkor jött a csordás és össze terelte a teheneket hajtotta ki az ártérre legelni. Mai napig, korán reggel ébredek, de duda már szó nélkül.

Jolánka néni apám nővére, tartott mindenféle házi állatott. Csirkét, kacsát, kecskét, disznót, én sündisznót. Az udvar közepén volt egy hatalmas eperfa. Három ágon három fajta eper termet. Nekem az volt a feladatom, hogy felmásszak jó magasra és lerázzam a disznóknak a sok epret. A kacsáknak nem volt szabad adni, mert berúgtak tőle.

Néném egyszer kapott ajándékba egy kis malacot, rühes és beteg volt az alomból ő volt a legkisebb, meg minden. Meg gyógyította és akkora disznót nevelt belőle, hogy azóta se láttam olyan nagyobbat. Dédelgette vakargatta szeretgette, amikor eljött az ideje szívfájdalom nélkül levágatta. Megtanultam ezt a filozófiát a házi állatokkal kapcsolatban. Megtanított csirkét levágni: Imádtam a friss csirkevérből készült rántottát, ezt az ínyencségét sajnos nélkülöznem kell a városban. Téli esténként petróleum lámpával nézegettük a tojásokat, hogy van e bennük élet. Mekkora élmény volt a pesti srácnak látni amikor a kiskacsa kibújik a tojásból! Egyszer kis kecskével feküdtem az ólban, egész délelőttöt. Veréb fiókákat (csipasz)a fészekben meglesni az eresz alatt. Akkor még voltak verebek, fecskék!

Nagybátyám folyton megszidott mert feltúrtam a kertjét édesgyökeret keresve, pedig förtelmes íze volt. Megtörtént, egyszer, hogy bele estem az egresbokorba, hát nem volt egy kellemes élmény. És a padlás, az a sok kincs? Kötelek, kardok, tűzoltó szerszámok, gondosan lezárt ládák és a darazsak. Nem egyszer lekergettek a padlásról, mert véletlenül, vagy nem véletlenül levertem a mini kaptárokat.

A tél az akkor igazi tél volt. Közelben volt a tiszai ártér a Kis Tisza. Az osztály társaimmal kijártunk sinkózni, (csúszkálni)korcsolyázni. Egy alkalommal a fiúk megmutatták, hogyan kell a jeget felrobbantani. Korcsolyával feltörték a jeget a metán gáz-zárvány fölött és meggyújtották. Nagyot robbant és kicsit meg is repedt a jég. Elmeséltem a nagynénimnek aki úgy elnáspángolt, hogy mai napig nem felejtem el. Örökre megtiltotta ezeket a kirándulásokat, ezután már sose kaptam ki tőle. Ő volt apám nővére és az én tiszteletbeli nagymamám. Egyik nagyszülömet se ismertem, talán az apai nagyapámat, de akkor még kicsi voltam ezért nincs emlékem rá. Anyai nagyapám bádogos volt, az apai meg huszár és varga.

Abban az időben az egész világon tombolt a gyermekparalízis. Az iskolában állították fel az oltópontokat. Álltunk ás vártuk, hogy sorra kerüljünk. Láttuk, hogy mekkora tűvel oltanak. Nos én megijedtem, megléptem. Másnap a néném kísért be a suliba, hogy megkapjam az oltást. A korosztályomból sokan rosszul jártak. Még a járógép volt a legenyhébb teher. Szerencsétlen vastüdősök az életük végéig be voltak zárva a vas kalodába. Borzasztó érzés lehetett.

Az én időmben még meglehetett fenyíteni a diákokat. Valamin be rágott be a tanító néni, és olyan tenyerest kaptam, hogy alig győztem rázni a tenyerem, amin röhögött az osztály. Édes fiam, ha elrántod a kezed akkor tovább fog tartani! Nem voltam rossz gyerek ezért nem tudom nem, emlékszem mi volt a bűnöm?

Apám a műhelyéből le selejtezett egy vastag bőrtáblát. Abból csináltatott nekem háti táskát. Kemény volt erős és nehéz. Iskolától nem messze volt a szinte egyetlen domb. Suli után erről a dombról csúszkáltunk le. Az én táskám mindent kibírt és fényesre kopott annyiszor használtam szánkónak.

Iskolával szemben van a református templom. Nem tiltották , hogy felmehessünk a toronyba. A toronyban amikor egész óra van, megkondulnak a harangok, félelmetes az a zúgás az a nagy bimm-bamm. Féltünk, hogy éppen mikor ott járunk, hogy akkor szólalnak meg. A tornyot körbe lehetett járni, mert tűzoltó toronyként használták.

A lehető leghamarabb kezdtem használni a WC-t és a kádat. Ezek hiányoztak a legjobban, faluhelyen. Volt hátul a gazdasági udvarban egy igazi budi telis-tele minden jóval. Volt ott csirke, kecske, disznó hús, kedvencem a fatörzstorta meg minden ami szemnek szájnak ingere volt, persze feldolgozott formában. Mai napig nem értem, hogy miért nem lehetett volna akár évenként kitakarítani? Akkor még meglehetett fizetni a segédmunkást aki azt a munkát elvégzi. Néném pesti asszony volt, Füredre ment férjhez tehát igénye lehetett volna rá. Az iskolában pedig pottyantós volt amit sose tudtam használni. Mindig zavartak a szarügyek.

Régen épült vályogház volt a házunk. Két szoba és közötte volt a régen a konyha, ott volt valamikor a kemence ajtaja a kemencét már régen lebontották és csak a nagy szobát tudták szeneskályhával fűteni. Amikor nem volt hideg a kis szobában aludtam, de télen három székből össze tákolt, ágyacskában durmóltam az öregek szobájában.

Egyszer beleléptem egy szögbe. Estére cipó nagyságura dagadt a lábam. Néném kiment a kertbe, felszedett egy liliomot rátekerte a hagymáját a lábamra, reggelre a duzzanat lelohadt, nem lett semmi bajom. Egy másik alkalommal belérúgottam egy kőbe a lábamat csúnyán felsértettem. Gyere Peti kezeljük le ecettel! Nem engedtem. Akkor mossuk le, vízzel kezében egy pohárral és puff rá öntött egy pohár az ecetet a sebre. Nem lett semmi bajom, nem kell rögtön antibiotikum.

Tanultuk a személyes névmást. Egyszerűen nem állt össze a fejemben, hogy lehet a számokat és a betűket ugyanabban a fogalomkörben össze hozni. aztán beugrott, de most is érzem a gyötrelmet.

A házunk elött az udvaron volt egy hatalmas eperfa. Három nagy ágon, három fajta eper termett. Nagyon sokszor felmásztam rá és az egyik ágán kialakult karosszékben, tanultam olvastam.